Javaslatos készítmények felírásával kapcsolatos tudnivalók



 

A járványhelyzet alatti betegellátás folyamatos biztosítása szempontjából nagyon fontos intézkedést tartalmaz a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet. Ennek értelmében a kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt lejárt, az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre és a támogatást élvező különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerekre kiállított szakorvosi javaslatok érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig. A fentiek alapján, amennyiben a háziorvos javaslatra ír, és a betegnek érvényes szakorvosi javaslata van, vagy a járványügyi helyzetre való tekintettel a jogszabály erejénél fogva meghosszabbításra kerül a javaslat érvényessége, akkor a korábbi rendelésekhez hasonlóan az EÜ pont szerinti emelt vagy kiemelt támogatással írhatja a betegnek a készítményt.  

Amennyiben a beteg részére korábban még nem került kiállításra szakorvosi javaslat az adott termékre, úgy szakorvosi javaslat hiányában a gyógyszerek, tápszerek felírását a háziorvos saját hatáskörben, szakorvosi javaslat nélkül is megteheti, azonban kizárólag a gyógyszerre irányadó normatív támogatással [amennyiben a gyógyszer OGYÉI által meghatározott rendelhetősége V (vényköteles) vagy J (első ízben szakorvos által rendelhető) jelzésű]. A normatív rendelés szabályai nem változtak. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy normatív jogcímen történő rendelés esetén a betegek által fizetendő térítési díj magasabb, így erre a beteg figyelmének felhívása feltétlenül szükséges.

 A rendelet értelmében „Ha a szakorvosi javaslat érvényessége a veszélyhelyzet időtartama alatt lejárt, a háziorvos az egészségügyi dokumentációban rögzíti, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel - az (1) bekezdés szerinti időtartamig - ideiglenesen meghosszabbításra került a szakorvosi javaslat”. Fontos, hogy akkor járunk el szabályosan, ha attól függetlenül, hogy a szoftverben gond nélkül fel tudjuk írni a javaslatos készítményt, a javaslat „meghosszabbodását” rögzíteni kell a betegdokumentációban. 

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 23/C. § (3) bekezdése szerint „a veszélyhelyzet időtartama alatt a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése és a betegek számára történő tanácsadás távkonzultáció során is történhet”. Ez azt jelenti, hogy csak a stabil állapotban lévő krónikus betegek esetében lehetséges a távkonzultáció illetve a gyógyszerek felírása.





 

Szakorvosi javaslatokkal kapcsolatos kérdések/válaszok:

1. A szakorvosi javaslatok és a közgyógy igazolványok ugyan nem járnak le, a veszélyhelyzet után még 90 napig érvényesek, DE a gépi felírásnál nem fogja engedni a rendszer az emelt támogatással a felírást, ezért a kinyomtatott recepten kézzel kell javítani, bejelölni az emelt támogatást és a közgyógy ellátást, amit az orvosnak pecséttel és aláírással hitelesíteni kell. Van-e javaslat ezzel kapcsolatban, hogy el lehessen kerülni a receptnyomtatást, és csak e-receptet legyen szükséges felírni? Mit szükséges dokumentálni ezzel kapcsolatban?

A NEAK egyeztett az orvosi vényíró szoftverek fejlesztőivel a problémáról, továbbá a megoldása érdekében a NEAK által a vényírás támogatásához közzétett gyógyszertörzsben 2020. április 7-től a szakorvosi javaslatok alapján történő vényírás érvényességére vonatkozó határidők 3 hónappal meghosszabbodtak. Ez azt jelenti, hogy elvileg csak ott adódhat még gond a felírásnál, ahol a szoftvergyártó nem végezte el a szükséges frissítéseket.

A közgyógy ellátás keretében történő vényfelírással kapcsolatban felvetett problémát szintén az orvosi szoftverekben, egyedileg szükséges kezelni. Remélhetőleg a szoftverfejlesztők ezt a kérdést is kezelik jogszabálykövetés során.

Dokumentálás kérdése: a jogszabály egyértelműen fogalmaz, „Ha a szakorvosi javaslat érvényessége a veszélyhelyzet időtartama alatt lejárt, a háziorvos az egészségügyi dokumentációban rögzíti, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel - az (1) bekezdés szerinti időtartamig - ideiglenesen meghosszabbításra került a szakorvosi javaslat”. Ez azt jelenti, hogy attól függetlenül, hogy a szoftverben gond nélkül fel tudjuk írni a javaslatos készítményt, a javaslat „meghosszabbodását” rögzíteni kell a betegdokumentációban.

2. Mi a teendő abban az esetben, ha a betegségben bekövetkezett állapotváltozás miatt a betegnek javaslatos készítményre van szüksége? Például korábban egyensúlyban lévő rosszindulatú daganatos beteg táplálásra (D638, N189 EÜ70 13.) szorul, ulcus cruris rosszabbodik (EÜ70 14.)? - Szakrendelőben dolgozó kollégák nem vagy korlátozottan elérhetőek.

A rendelet szerint* „a veszélyhelyzet időtartama alatt a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése és a betegek számára történő tanácsadás távkonzultáció során is történhet”. Ez azt jelenti, hogy csak a stabil állapotban lévő krónikus betegek esetében lehetséges a távkonzultáció illetve a gyógyszerek felírása.

A kérdésben szereplő példa nem felel meg a távkonzultáció feltételeinek, ezért a beteg személyes jelenlétet igényli.

*Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 23/C. § (3) bekezdés

3. Hasonló eset, csak nem az állapot, hanem az életkor változik: eddig EÜ90 24/a1. pont alatt kapta a készítményt, de betölti az első életévét, ebben a korban már EÜ90 24/a2. pont alatt kell, hogy kapja a készítményt. Ezt hogyan szükséges dokumentálni?

Jelen példa megfelel a második pontban leírtak szerint a távkonzultáció feltételeinek, így „a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése és a betegek számára történő tanácsadás távkonzultáció során is történhet”.

Tudáspróba

Szolgáltatások

Képzések

A Medukator csapata 20 éve szervez az ország számos pontján továbbképzést elsősorban az alapellátás szereplőinek.

TOVÁBB

Oktató videók

Sokak kérésére megosztjuk a korábbi képzéseken felvett előadások anyagait.

TOVÁBB

MEDUKATOR VIDEÓK

Szeretne többet tudni a Medukator-ról?

A kérdések és válaszok oldalon összegyűjtöttük azokat a fontosabb kérdéseket, amik segítségével pontosabb képet kaphat a Medukator-ról.

KIEMELT TÉMÁK

E-könyv a háziorvoslásról

  • Elmélet
  • Klinikum
  • Gyakorlat

Hírek

  • osteoporosis
  • tovább ne törj
  • családorvosi részvétel

Online képzések

  • Frax
  • Praxisközösség
  • adherencia

Tantermi képzések

  • Budapest
  • Szeged
  • Győr

Kapcsolat egy kattintással

Az Ön települése/irányítószáma

Biztonsági kód: húszonegy + öt összege számmal


RSS CSATORNÁK


Medscape MedPage Today

Physicians Misjudge a Terminal Patient's Life Span: Is It Fraud?
2020-09-30 10:18 Medscape Medical News Headlines
Physicians can recommend that patients receive hospice care when they have less than 6 months to live; but what if their prognosis is not accurate? Are doctors at risk?
Medscape Business of Medicine
Early Antibody Tx Data; Dogs, Cats, and COVID; 'Berlin Patient' Dies
2020-09-30 09:00 MedPageToday.com - medical news plus CME for physicians
(MedPage Today) -- Regeneron's antibody cocktail lowered viral levels and reduced symptoms faster than placebo in non-hospitalized COVID-19 patients, early data indicated. More than 3,000 Brigham and Women's nurses called for improved safety measures...
Make the Diagnosis: No Wonder He’s Alarmed
2020-09-30 08:30 MedPageToday.com - medical news plus CME for physicians
(MedPage Today) --
Trump, Biden Face Off Over ACA, COVID in Chaotic First Debate
2020-09-30 01:01 Medscape Medical News Headlines
The President defended his COVID-19 response, saying that he had averted potentially millions of deaths. Biden claimed the president's lack of action cost lives.
Medscape Medical News
CDC Survey Shows Slight Uptick in Uninsured Adults
2020-09-30 00:01 MedPageToday.com - medical news plus CME for physicians
(MedPage Today) -- The number of uninsured adults in the U.S. crept up to 14.5% in 2019, from 13.3% in 2018, according to data from the CDC's National Health Interview Survey (NHIS). Put into context, the share of adults 18-64 who were uninsured...